Írások és olvasások

Könyv a polcról

A láda

2018. június 26. - Pálóczy Erzsébet

 

Szombat délelőtt van. A Mama a tűzhely előtt áll, én a ládán ülök. Fehérre és almazöldre festett bútor, még az Öregmamáé volt. Vagy az ő anyjáé, ki tudja. Nálunk így megy ez. Vannak tárgyak,

amiket mindig továbbörököl valaki a családban. Ez a láda például az, amin ülve Öregmama a szöszt szedegette naphosszat a sötét ruhákról. Különösen az egyik lajbiról, mert arra mindig sok ragadt. De ez volt az is, ami a Mama konyhájában, az asztal mögött állt, és ennek a tartójában dunsztolta a lekvárt. Most a tűzhely mellett áll a láda, jó, meleg helyen, és én rajta ülve még a lábam is felhúzom, pedig azt a fehér hokedlin szoktam tartani. 15 éves vagyok, már majdnem 16 és tetszik egy fiú. Mamának ezt nem mondom, tudja úgyis. De megkérem, hogy meséljen nekem valamit a régi időkről, az életről a falun. Hogy hogy volt akkor, mikor az anyám az összes lekvárost megette, csak a papának hagyott vagy kettőt. Vagy amikor az ökör elszabadult a mezőn, pedig őt küldték ki, hogy vigyázzon rá. És ilyeneket. Szeretem ezeket a meséket, én is ott vagyok olyankor falun, az akácfa illatú levegőn, a biblia-hangú harang kongását hallgatva, a padon a kapu előtt, vagy a döngölt padlós parasztházban. Tanulnom kéne, mert hétfőn háromból is írunk. De ezen a hétvégén a Mamáékhoz jöttem haza, és a Mama most mesél. Halványan megérzem, hogy ez most fontosabb. És a Mama egyszerre főzi a levest, szaggatja a nokedlit, kavarja a piskóta tésztát és süti a húst. Én a krémet kavargatom, már nem emlékszem, hány kanál cukor kell bele. Egyszercsak a Mama rámnéz, valami furcsa van a tekintetében.

- Kislányom, még 20 éves korodban is azon a ládán fogsz ülni, a nagyanyád konyhájában? - Ezt kérdezi, és az arca nevetősre torzul.

Én fel sem emelem a fejemet, mert úgyis tudom, hogy engem néz, és megnyugszom ebben a nézésben.

- Még 30 éves koromban is, Mama, ha engeded. - mondom és a hangom olyan magas, mint a gyerekeké. Tán még ő is elhitte nekem.

A Mama ekkor belenéz a levesbe, aztán ki az ablakon, és nem szól semmit, bárhogy is szeretném. Viszont valamiért hirtelen nekem is fontossá válik, hogy megjegyezzem a fekete-szürke konyhakövet és ki tudja, miért, a spájz ajtaját és a konyhakredencet is. A hűtőt nem. A lámpákat sem. De az ajtón olyan a csipkefüggöny, mint a menyasszonyi fátyol.

 

 

Csörög a telefonom. Anya az.

- Fiam, akkor a ládával mi legyen? Ez az ember elvinné. Még valami kis pénzt is adna érte. Azt mondja, vintage darab. Végülis, eddig is csak a szennyest tartottuk benne...

- Nem!- halom a saját, dühös hangomat és magam is megdöbbenek. Sosem beszéltem még így az anyámmal.

- De...- kezdi, azonban én még mérgesebb leszek. Talán kicsit rettegek is, azért ordítok vele.

- Nem!!- hangzik el újra a számból vékony és magas gyerekhangon.

- Jól van, na! De akkor mi legyen vele?- kérdi, és már tudom, hogy a láda marad. Boldog vagyok.

- Nem tudom.- mondom immáron teljes nyugalommal és azon gondolkozom, hogy viszek az anyámnak egy szál virágot legközelebb.- Elhozni sem tudom, ebbe a két kicsi szobába. De tartsd benn a lakásban, légyszi'! Ha meglesz az új ház, elhozom, és betesszük a nappaliba, vagy a gyerekszobába, az előszobába, vagy...a konyhába.

Kinézek az ablakon. Milyen koszos, gondolom, homályos az üveg. Hát alig látok ki rajta. Furcsa, mert tegnap pucoltam meg. Aztán egy szia, és leteszem a telefont.Elönt valami belső melegség, a láda marad! A férjem egész este nem érti, mitől van olyan jó kedvem.

 

Három évvel később az új konyhámban állok és belenézek a levesbe. Valahogy nem látom tisztán a lábos szélét. Mögöttem szürke-fehér a padló köve, az ajtón pedig csipkemintás üveg ragyog.. Sül a hús a dupla sütőben és a robotgép kavarja a piskóta tésztát. A hűtő nálunk a spájzban van, és a süteményhez tegnap már megcsináltam a krémet. Húslevesbe nem kell nokedli, nem teljesen értem, miért szaggatom. Aztán lerakom az asztalra az egészet és a tűzhely mellé lépek. Kinézek az ablakon.

30 éves múltam, és leülök a ládámra. Ha megengeded, Mama.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr6514075049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vallyon Valentina 2018.07.12. 22:03:34

Köszönöm, hogy ezt olvashattam, mert újra gyereknek érezhettem magam pár percre, amikor én is ott ültem a konyhában a nagymamámnál amikor éppen főzött vagy csak nekem készített valami finomságot! :)