Írások és olvasások

Könyv a polcról

Igaz történet alapján...

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors (Családi sebek és a gyógyulás útjai)

2019. január 10. - Pálóczy Erzsébet

 20190110_141723.jpg

Sokszor előfordul a mindennapokban, hogy azt mondjuk, "oh, ez bizony depresszió", "hisztériás rohamot kap, ha ezt meghallja", "jó dolgában azt se tudja, mit csináljon", helyzetekre, hogy "mindig ez van, nem igaz, hogy ugyanabba futok bele mindig", esetleg megjegyezzük, hogy "nem értem, mi van velem, én nem ilyen vagyok". Véletlen-e, hogy pont ezeket a mintázatokat és jellemzőket vesszük észre, és vajon mi húzódhat ezek mögött,  Máskor azon kapjuk magunkat, hogy bár kijelentettük, hogy "én soha nem leszek olyan, mint az apám/anyám", a következő mondatban pont őrá ismerünk, hiszen szinte az ő szavait használjuk, az ő mozdulatai vannak benne a kezünkben. Hogyan lehetséges ez? Vagy ott vannak a családban a gyerekek. Lépten-nyomon hallgatjuk vagy mondjuk, hogy "Ancsika pont olyan vagy, mint a Nagyi volt, szegény, az volt ilyen. Nem szabad ebben a mai világban ilyennek lenni! ", vagy azt, hogy " Barnika, hát igen, ő sajnos a Józsira hasonlít, de nemcsak külsőre, természetre is. Nem tudom, milyen ember lesz így belőle... ", esetleg, hogy "Ezt a gyerek előtt ne! Nem kell tudnia, elég, ha mi tudjuk! Volt, elmúlt, ne firtassuk! Mire mennénk vele?".

A könyv alcíme az, hogy Családi sebek és a gyógyulás útjai. Vajon milyen sebek keletkezhetnek egy család testén? És vajon létezik-e a gyógyulás? Minden csak a saját döntéseinken múlik? Mennyire függünk a családunktól és annak történetétől? Sorsunk van vagy csak életünk? Meg lehet-e változtatni a a hozzáállásunkat  egy-egy tanult és berögzült, de helytelen minta esetén, ha az nemcsak tanult, de hajlam szinten örökölt is, mint például az alkoholizmus? Miért pont ebben vagy abban vagyunk sikeresek vagy sikertelenek? Hogyan lehetséges az, hogy valaki a sosem ismert dédimamára hasonlít és nemcsak fizikailag, de szinte pszichésen is leképezi őt, amikor az eltitkolt holokauszt-múlt anorexiát, klausztrofóbiát vagy kötődési zavart okoz? Honnan származnak vajon a felnőttkorunkban is mindennap nyomorgató gátlások, például karrier vagy családi kapcsolatok szintjén? És vajon törvényszerű-e, hogy valaki maga is rossz házasságban éljen, hiszen az ő családjukban "már csak így van ez", hiszen már három generáció óta mennek tönkre házasságok az erőszakos férjek vagy a kikapós nők miatt? Ezek a kérdések (és még vagy másik ezer) merültek fel bennem, amikor megláttam a címet. És pontosan ezekre is kaptam választ a könyvet olvasva.

 Orvos-Tóth Noémi neve talán már ismerősen cseng azok számára, akik érdeklődnek a pszichológia iránt, hiszen ő a maipszicho.hu online magazin szerkesztője és övé a Mai Pszicho facebook oldal is, emellett pedig kilnikai pszichológus és több eddig megjelent könyv szerzője és/vagy társszerzője (Pl.:Egy nárcisztikus hálójában, Sorsdöntő találkozások). Mégis szkeptikusan álltam legújabb könyvéhez. Egyrészt, mert nagyjából 10 évig tanultam pszichológiát, tehát van bizonyos rálátásom a különböző szegmensekre ezen a területen, másrészt azért, mert a pszichogenetika és a családon belül öröklődő traumák és viselkedésminták mibenléte különösen érdekel. A tapasztalatom viszont az, hogy általában hozzá nem értő véleményvezérek beszélnek és írnak a legtöbbet a témában. Azonban győzött a kíváncsiság.

Az könyv esetleírások és -elemzések, kérdésfelvetések és terápiás javaslatok gyűjteménye, közérthetően megfogalmazva. A központi tengely a transzgenerációs szemlélet, a családon belül örökölhető érzelmi és viselkedési mintázatok bemutatása és elemzése. Erre a tengelyre vannak felfűzve az egyes témakörök. Két fő irányt jelöl ki a szerző, az egyik a mintakövetés, a másik az öröklött minták és a múlt feldolgozatlan eseményeinek következményei az egyén személyes jelenére.  Van itt holokauszt áldozatok poszttraumás stressz szindrómájának továbbörökítése, családon belüli érzelmi, fizikai elnyomás miatti szorongás és depresszió kialakulása, kötődési zavarból eredő súlyos személyiségzavar öröklése, de titkok, traumák tudattalan továbbvitele is. És mindezek közepén ott van az ember, akiről tulajdonképpen a könyv szól. Kellő érzékenységgel és rálátással ábrázolva, de kissé távolabbról, nem elfogultan nézve -  saját személyét a családi összefüggések és kapcsolati dinamikák, érzelmi viszonyulások tükrén át láttatva.

Hiánypótló könyv mindazok számára, akik elakadtak az életük valamely területén, valakivel való kapcsolatukban, látszólag ok nélkül szoronganak, pánikbetegek, érthetetlen módon boldogtalanok egy-egy élethelyzetben, nem értik pontosan miért viselkednek ismétlődően ugyanúgy bizonyos helyzetekben, annak ellenére, hogy tudják, negatív következménnyel jár majd, esetleg valamilyen pszichés eredetet kutatnak meglévő betegségeik kiváltó okaként,  vagy csak szeretnének mélyebbre ásni a saját vagy rokonaik személyiségét illetően. Azoknak is ajánlom, akik számára a tanult minták és az öröklött tényezők összefüggései és/ vagy különbségei érdekesek.

A könyv egyik nagy erőssége az eredetiség, az, hogy hétköznapi nyelven fogalmaz meg hétköznapi problémákat, mégis tudományos, kutatáson alapuló tényeket közöl, logikailag is követhető következtetéseket von le. (Nem beszélve arról, hogy mikro-, azaz egyéni, makro-, azaz  családi és globális, azaz társadalmi, szinten egyaránt vizsgálja a problémákat. Elég csak a történelmi eseményekre gondolni.) A másik pedig, hogy megszólít. Téged is, engem is, őt is, sőt, őket is, bárkit. Mindenki, aki belelapoz a könyvbe, önmagára ismerhet. Mert nincs olyan ember, aki ne függene a családja múltjától és jelenétől. És nincs olyan család, amely még soha ne sérült volna, ne küzdött volna valamivel. Nem mindegy, hogyan dolgozzuk fel a traumákat, és hogy egyáltalán feldolgozzuk-e mindazt, ami ért bennünket, vagy az elődeinket. Mert ezt adjuk tovább az utódaink számára, és ez közös felelősség. Erre mutat rá Orvos-Tóth Noémi nagyszerű könyve.

 

 Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

 Kulcslyuk Kiadó

 Budapest, 2018.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4414535804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.