Anita Diamant: A vörös sátor

 

Ha valaki meg akar érteni egy nőt, először is az anyjáról kérdezze. Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen négy anyám is volt, és mind másképpen fegyelmezett, tanított és dédelgetett, más-más adottságokat és félelmeket kaptam tőlük.

Így kezdődik a bibliai időkben játszódó, lélekemelő történet, mely Dína személyes vallomása arról a titkos tudásról, amit nők örökítettek nemzedékről nemzedékre, miközben a férfiak számára tiltott vörös sátorban összegyűltek. Itt mesélték el egymásnak titkaikat holdtöltekor, itt osztották meg egymással az asszonyi tudást születés és halál, szerelem és szex, öröm és fájdalom dolgairól.
Apák öröksége, fiúk viszálykodása, a Kánaánba vezető veszélyes karavánút, rabszolgák és ágyasok, váratlan gyermekáldás és elhazudott esküvő, és persze az igaz szerelem, amiért gyakran nagy árat kellett fizetni.
Anita Diamant időtlen története anyákról és lányaikról immár 28 országban, több mint 3 millió példányban fogyott el, példátlan sikerének köszönhetően nagyszabású tévésorozat készült belőle.

Ami megfogott:

  • a borító
  • az, hogy film is készült belőle, amit sokan méltattak

Amit vártam tőle:

  • különleges atmoszféra
  • változatos és mély karakterek
  • bibliai hitelesség

 

Nos, azt hiszem, ez az egyik olyan regény, amit minden nőnek kötelező lenne elolvasnia. És a férfiaknak is. Olyan könyv, amelytől reméltem valamit, nagyon szerettem volna, hogy jó legyen, és messze felülmúlta a várakozásaimat.

Kezdjük talán a borítóval: gyönyörű. Azt elárulom, hogy filmes borító, és én általában hidegrázást kapok a filmes borítóktól, ez mégis lenyűgözött. Nyilván Rebecca Ferguson, aki a filmben a főszerepet játssza, egy csodálatosan szép nő, és a tekintetével szinte bármit képes kifejezni. Ezen felül egyébként is jól állnak neki a kosztümös szerepek (pl. ő A fehér királyné, A fehér hercegnő Elizabeth Woodwill-je), tehát remek választás volt őt a borítóra tenni.

dina.jpg

 

Azonban a borító tervezője másban is jeleskedett, hiszen a kép egyszerre közeli és távoli szemszöget is mutat, kiemelve a főszereplőt, de megjelenítve a témát, vagyis a vörös sátrat is. Erre pedig igen kevés ilyen jó példát láttam eddig. Az egyébként, hogy film is készült a könyvből, és ráadásul pont Rebecca Ferguson a főszereplője, már eleve egy ajánlólevél volt számomra a könyvhöz. (A filmet később láttam.) Amiről nem szóltam még, az a korszak, amelyben játszódik, és amelyet elég nehéznek tartok jól megírni és filmre vinni egyaránt. Ez az Ószövetség kora. Mivel személy szerint rajongok a történelmi regényekért, nagyon kíváncsi lettem.

sator.jpg

Reméltem, hogy izgalmas, mély és érdekes karaktereket kapok majd, és nem kellett csalódnom. A könyvben szereplő összes fő karakter (és a jelentősebb mellékszereplők karakterei is) pont a megfelelő ódon vannak adagolva. Dína, a főszereplő (a Bibliai Jákob lánya) a szemünk előtt válik kislányból nagylánnyá, majd asszonnyá, anyává, s közben nemcsak a történelem és a körülmények változnak körülötte, hanem erre, a neveltetésére és korának előrehaladtára reflektálva ő maga is egy fejlődési folyamaton megy keresztül. a történetet az ő szemszögéből ismerjük meg. A könyv Bibliai hitelessége néhány ponton megkérdőjelezhető ugyan, de ezek pontok (pl. a fantázia tölti ki bizonyos időszakok nem ismert eseményeinek helyét) többnyire ott fordulnak elő, ahol a dramaturgiát segítik, és engem egyáltalán nem zavartak. A könyvnek különleges és egyedi atmoszférája van, hiszen úgy fog meg egy (napjainkban egyre inkább) nehéz témát, hogy egyrészt nem korcsosul hatásvadásszá, másrészt a megfelelő kontextusba helyezi az eseményeket, nem hallgatva el a keményebb részleteket sem. A történet regényként való elmesélése ugyanis könnyen válhatott volna szappanopera szerű, langyos ponyvává, de nem vált. Elmondja egy nő történetét, aki egy olyan női közösségbe születik bele, amilyen ma már nem létezik, s tulajdonképpen a saját korában is üldözték.

sator2.jpg

Egy, a férfiak által nem ismert, a férfiakat kizáró önálló női csoportosulás (urambocsá’, vallási közösség) áll a középpontban, ami köré a nők ősi tudása és az élethez való viszonyulása szerveződik. Bizonyos „tanok” öröklődnek anyá(k)ról lány(ok)ra, és itt az anya-lánya páros nem kizárólag a vérségi köteléket jelenti, inkább a törzs összes nőjének az együvé tartozását, azt az egyedi köteléket, amelyben ugyan benne lehetnek a negatív motívumok is (mint irigység, féltékenység stb.), mégis inkább a közösség erején, a közös, archaikus, női tudáson van a hangsúly. A vörös sátor az a hely, ahol megélik és kibeszélik a minden nőt (és a törzset) érintő fájdalmakat, örömöket, nehézségeket, a női lét minden oldalát és árnyoldalát látva és láttatva egymással. Életüket a Hold ciklusa szerint élik, és a női lélek és élethelyzetek megjelenítésére „házi isteneket” alkotnak és tisztelnek.  Elgondolkodtató módon élik és élik túl a mindennapi életüket, hiszen női szemmel néznek és látnak, és csöppet sem pejoratív értelemben vett „női aggyal” gondolkodnak és gondoskodnak a dolgokról.

Ennek ellenére nem egy divatos feminista regényről beszélünk, és nem is egy romantikus és csöpögős lányregényről. A vörös sátor egy erős, női regény, s talán az egyetlen hiba, ami felróható vele kapcsolatban, hogy „A legősibb szerelmi történet” alcímnek semmi köze nincs a történethez.

Összességében egy olvasmányos, nehéz kérdéseket feszegető, de a korát erősen meghazudtoló főszereplővel operáló kiváló regény az A vörös sátor.