Könyv a polcról

2018.dec.18.
Írta: Pálóczy Erzsébet Szólj hozzá!

Eastern, az év legjobb írása

Van még új a Nap alatt. Ilyen például Martin Kay-től az Eastern. Mindent hittem erről a regényről, csak azt nem, hogy tetszeni fog. Mert léteznek olyan írások, amelyek többet adnak, mint amit várunk tőlük. Akkor is, ha nem tűnnek kedvünkre valónak, akkor is, ha kívül esnek a komfort zónánkon. Mert van bennük "valami". Hölgyeim és Uraim, Martin Kay és az Eastern!

Nagyjából július közepén csatlakoztam a kék közösségi oldalon az Írástechnikai fórum nevű csoporthoz.  Ezen az oldalon találkoztam egy, pontosabban négy borítótervvel, amit a csoport vezére bocsátott szavazásra. Már ez felkeltette az érdeklődésemet, hiszen mind a négy grafika zseniális volt. (Hála Megyeri Manónak!) Anime figurák, western köntösben. Aztán elolvastam, mit írt a szerző az akkor még kiadatlan regényről. Íme:

yuko_es_vajk.jpg

"A történet könnyed, lendületes vezetésű, de emellett nagyban fókuszál a szereplők érzelmi életére, fejlődő kapcsolatukra. Tematikáját tekintve romantikus/kaland, mely amúgy egy poszt- apokaliptikus westernvilágban játszódik, valahol az Ural lábánál, nyakon öntve némi szamuráj romantikával, kommunistákkal és misztikus sci-fivel.
Alapvetően 14 évtől felfelé szánom lányoknak-fiúknak egyaránt. Úgy gondolom, hogy könnyedebb felnőttirodalomként is megállhatja a helyét."

Innentől kezdve érdekelt csak igazán az írás! (Megjegyzem, ennyit jelent, ha az író el is tudja adni a művet!) Hogy lehet belesűríteni egy regénybe ennyi különböző jelleget? Ez már csak azért is volt érdekes számomra, mert az animéket és mangákat szeretem, és a borító alapján nyilvánvaló volt, hogy valami köze azért csak lesz hozzájuk. Ám a többi felsorolt "hozzávaló" (poszt-apokaliptikus westernvilág, szamurájok, kommunisták, sci-fi stb.) mind kívül esik a komfort zónámon. Ráadásul a szerző jelezte is, hogy fiataloknak szánja a művet, és én utoljára 10 évvel ezelőtt olvastam YA- irodalmat. Akkor is csupa silány írást. Ebből mi lesz... Hm..., az, hogy elolvasom a könyvet, ha már ennyit foglalkoztam vele.

yuko_belso.jpg

Amikor megjelent, lépten-nyomon szembejött velem, majd megláttam egy ismerősömnél, méghozzá azzal a borítóval, amelynek a tervére én is szavaztam anno. Még ugyanazon a napon találkoztam vele a könyvesboltban is. Kölcsönkértem a barátnőmtől a könyvet.

Belelapozva már az első oldalon (igazából két oldalon) azzal szembesültem, hogy a borító egy újabb rajz formájában folytatódik. Ugyanaz a stílus, fekete-fehérben. Hát képeskönyv ez, vagy mi? "Arra jutottam, hogy nem tudom, mi, de mindenesetre nem semmi!" - ahogyan azt egyszer egy barátom mondta. Elolvastam néhány oldalt a könyvből, és úgy döntöttem, megveszem. Nagyjából négy oldal után. Nagyívű történelmi regényeken, világirodalmi és magyar klasszikusokon edződött szerény személyem elveszett a westernvilágban.

Szinte egy délután alatt olvastam el az Eastern-t először. Az első négy oldal után persze voltak már elvárásaim, de nagy adag előítéletem (elsősorban a "tematika" miatt) és számos negatív prekoncepcióm is (a rossz tapasztalatok miatt). Mindet megcáfolta és romjaiba döntötte a regény! Nemcsak, hogy egy percre sem untatott, de egyenesen a körmömet rágtam néhol. Nemcsak, hogy megszerettem/meggyűlöltem a szereplőket, de hol ezzel, hol azzal azonosulni is tudtam.

És hát a történet (tudom, se "és", se "hát"). Nem ezt vártam. Egy tinglitangli, ostoba, klisés tiniromantikus western- katyvaszt vártam, amiben szamurájok ugrándoznak és lapos párbeszédek folynak el egymás mellett. Ahol sikít a fém és a puskaropogástól semmit sem hallani. Ahol a történet a semmibe tart. Ezzel szemben kaptam egy dinamikus, fordulatos, intelligens humorú, finom utalásokkal tűzdelt, szókimondó és helyenként kifejezetten az emberi lélek mélységeibe tekintő, de sehol sem túl sok történetet. Szinte minden benne van, amit szeretek egy könyvben.

"A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.
Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?" - részlet a fülszövegből.

yuko_and_the_broken_mirror.jpg

A borító (ismét le kell írnom, mennyire kimagasló munka) alapján már volt egy megérzésem a történet két főszereplőjével kapcsolatban, tudniillik, hogy a lány fiatal és szeleburdi, pimasz, erős és okos, a férfi főszereplő pedig idősebb, higgadtabb és mogorvább. Nagyot nem tévedtem. Úgy gondoltam, ez egy jó alap, ebből ki lehet hozni valami izgalmasat. Hát a szerző kihozta. Mivel karakterközpontú a regény, így nagy jelentősége van a szereplők regényben bejárt útjának, a párbeszédeknek és a személyes, ki nem mondott gondolatoknak is. Ebben az írásban leginkább a párbeszédek fontosak (legalábbis a történet eme fázisában, a szereplők jelenlegi személyiségével kapcsolatban). Pörgősek, okosak és érthetőek a nagyközönség számára is, befogadhatók a fiatalabb generációk élettapasztalatával is. Azonban (ahogyan az egész írás) megszólítja a felnőtteket is. Ez már csak azért is lehet így és azért is szerencsés, mert a két főszereplő is nagyon különböző tapasztalatokkal, múlttal, hozzáállással és életfelfogással lép a történetbe. Yuko, a húsz év körüli lány egyszerűen berobban a történetbe, és letarol mindent. Első látásra szép, okos, vagány és úgy harcol, mint bármelyik férfi. (Igaz, úgy is káromkodik és iszik, de a történet szempontjából ennek megvan a maga dramaturgiai helye és értéke.) Viszont a motivációját tekintve a bosszú hajtja, és ez húsz év körüli lányoknál nem éppen szokványos... Folyton rohan, nagyon gyors és semmilyen következményre nem gondol. Mintha nem is érdekelné, hol és miként leli halálát... Szeret odamondogatni a többi szereplőnek, s általában humoránál is van. Ha valami nem sikerül, bosszankodik, majd megpróbálja újra, akár egy gyerek. Épp annyira önző is. A történetet egyértelműen ő viszi előre.

yuko_es_vajk_hanging.jpg

A másik főszereplő személyében Vajkot, a magányos farkast ismerhetjük meg, aki szó szerint besétál a regénybe. Higgadt, sármos, okos, "sebezhetetlen" és van egy "mindent elrejtő kabátja", amelyből a legváratlanabb időpontokban a legváratlanabb dolgok kerülnek elő. Vajk a férfi, a felnőtt, az érett, a nyugalmából kibillenthetetlen. Yukoval folytatott párbeszédei során legalábbis ezt a képet mutatja kezdetben. Ha nem olvasnánk a szereplők belső monológjait, talán végképp ilyennek is látnánk őket, és jót szórakoznánk a vicces párbeszédeken. De olvassuk. És a monológokból (és visszaemlékezésekből) kiderül minden, ami a felszín alatt rejtőzik. Megtudjuk például, hogy Yuko korántsem az a szórakozásból embereket halomra gyilkolászó, vakarcs kis csitri, akinek ide-oda egy halál, hát mit számít, csak elszórakozott, se bú, se kár. És Vajk sem épp az a magabiztos, megingathatatlan, sziklaszilárd (jellemű) alfahím, aki mindig látja előre, mi fog történni, és annak megfelelően cselekszik, matematikai pontossággal kiszámítva a következményeket. Ehelyett mindketten nagyon sebezhetőek, szerethetőek és emberiek. Egy összetört szívű kislány, aki mindenáron erős és független akar lenni és egy kiábrándult, bizonytalan férfi, aki bár sok csodálható és jó tulajdonsággal bír, koránt sem szuperhős. Nagyon erős karakterek, így nagyon erős fegyvertények a történet szempontjából. Ahogyan az is, ahogy egymásra hatnak, ahogyan alakítják egymást. Ezt végiggondolva akaratlanul is eszembe jutott két, általam nagyra tartott mű, amiről soha nem hittem volna, hogy egyszer egy gondolatkörben fognak szerepelni. Vajk személyisége ugyanis számomra a Cowboy Bebop Spike-jára hajaz (időnként az Attack on Titan Levi parancsnokára is; az örök flegma, higgadt nőcsábász, akinek mégis vannak érzései), Yuko pedig szinte az összes (Jane Austin és) Brontë - hősnővel azonosítható (fiatal, okos és erős nő, tragédiákkal és nincstelenséggel a háta mögött, és mindenáron túl akar élni), persze jóval modernebb köntösben. Nyilván nem ugyanazok és nyilván teljesen más a kor, a helyszín, a motiváció és a történet is. Mégis, a regény szempontjából ez nagy jelentőséggel bír. Itt dől el ugyanis, hogy egyszerre élvezhető egy felnőtt és egy fiatal felnőtt/ kamasz számára, s hogy a fiúkat és a lányokat is ugyanúgy megszólíthatja. Mert azonosulni tudnak a szereplőkkel, mert lehet velük. Mert nem egysíkúak, fejlődnek a történet során és mert alap emberi karaktereket jelenítenek meg. Hibáznak. Újraterveznek. Áldozatot hoznak és időnként becstelenné válnak. Igaziak. Ahogyan a történetük is az. (Miért is nem lehet ilyesmit is olvastatni a gyerekekkel az iskolában?)

vajk.jpg

Ami viszont nem hétköznapi, az a környezet, amiben az események játszódnak. Westernvilág a kommunizmus felé hajló társadalmi rendszer, szamuráj-értékek és sorsok a háttérben, és némi sci-fi. És láss csodát, nem egymás hegyére-hátára hajigálva, hanem pontosan kimérve és adagolva. Semmi nem túl sok, de minden jelen van a maga létjogosultságában. Mesteri.

Az egyetlen, amit hibának róhatnék fel (de nem teszem, mert valójában nem az), az, hogy semmi nincsen lezárva a történetben, és mindenbe csak belekapunk. Azonban a regény egy sorozat első kötete és ennek tükrében ez teljesen jól van így. Másrészt a történetvezetés folyamatos és dinamikus, így az ugrálás sem zavaró. Nem beszélve az itt-ott feltűnő előreutalásokról, amik teljesen biztos, hogy valami fontosat jelentenek a jövőre nézve (titánok például..., látomások...).

Összességében egy tehetséges író jól megírt regénye az Eastern. Kíváncsian várom a folytatást!

 

az_ironak.jpg

 

Addig is, magának az írónak tettem fel néhány kérdést, hogy könnyebb legyen a várakozás. Íme:

  1. Miért ez a regényed címe, ami?

 

"Eleinte még zsánermegjelölésül hivatkoztam „Eastern”-ként a regényre, aztán rádöbbentem, hogy remek cím válna belőle. Ahogy a két hősöm is példázza, a történetem kelet és nyugat találkozásáról mesél, majd arról, hogyan válhat a kettő eggyé."

 

  1. Ki a Te kedvenc karaktered és miért ő?

 

"Yukót az intenzitása miatt öröm volt megírni. Minden cselekedetét, rezdülését az érzelmei irányítják, amelyek hatalmas hullámokat vetnek az odaadáson át az őrületig."

 

  1. Honnan inspirálódtál a regény megálmodásakor és megírásakor?

 

"A regényt még huszonévesen kezdtem írni. Akkoriban kezdődött a keleti popkultúra iránti rajongásom, de a videojátékos múltamból is merítettem. Mindezt úgy akartam tálalni az olvasók előtt, hogy a fenti hatásokat csak azok lássák bele, akik maguk is tapasztaltak a témában. Nagyon sok apró, jellemzően a kilencvenes évek filmjeit idéző utalást rejtettem el a történetbe."

 

  1. Kellett-e kutatnod hozzá (fegyverek stb.), és ha igen, akkor hogyan tetted ezt?

 

"Éveken át hobbiszinten lövöldöztem emberekre. Az airsoft sok dologra megtanított a fegyverekkel és a helyes taktikákkal kapcsolatban. Ez leginkább a különböző tűzfegyverek valósághű működésén érhető tetten, az akciójelenetek esetén csak arra törekedtem, hogy a zsáner hangulatához mérten hihetőek legyenek."

 

  1. Ha film készülne a regényedből, ki játszaná a főszerepeket és a mellékszerepeket? Ki rendezné?

 

"Ha tehetném, ismeretlenekre bíznám a két főszereplő megformálását, hogy ne a sztárokra helyeződjön a fókusz, és szabadabb legyen a casting. Az idősebb férfiak mellékszerepeire már felkérném pár régi kedvencemet, mint Tom Sellecket, akiről az inspirált karakter a nevét is örökölte.

Arról fogalmam sincs, hogy ki rendezné, de fix, hogy folyton a nyakára járnék!"

 

  1. Mely animék és/vagy mangák voltak rád hatással? Mely regények?

 

"A Neon Genesis Evnagelion a világ legjobb sorozata. Ez köztudott… Vagy legalábbis az első olvasótalálkozómig úgy hittem, hogy ez a helyzet. Kiderült, hogy a mostani olvasóim nagy része nem ismeri, hiszen több, mint húsz éve került először sugárzásra. Ez persze még nem csorbít semmit a művön. Azért szeretem, mert a személyiségrajzok különösen hitelesek benne.

A regényem világának előtörténete szándékosan mutat néhány párhuzamot eme sorozattal."

 

  1. Te magad miket olvasol?

 

"Merle műveit mindig is szerettem, illetve Clavell is nagyon sokat adott nekem. Mindent elolvasok, amely úgy vélem, tágítja a látásmódomat."

 

  1. Mit tartasz a történet legfőbb erősségének?

 

"A regényem mozgatómotorja Vajk és Yuko kapcsolata. A kettejük civódással teli kalandjain keresztül göngyölítjük fel a történet rejtélyeit. Büszke vagyok a köztük parázsló érzelmi feszültségre, a kémiára, amely összekovácsolja őket."

 

  1. Milyen más műfajban alkotnál még szívesen?

 

"Nem szeretem, amikor egy ötletet megpróbálunk beszuszakolni egy zsáner keretei közé. Az Eastern egyszerre poszt-apokaliptikus western kaland - szovjet és keleti hatással, némi misztikus sci-fivel és szamuráj romantikával nyakon öntve. Innen olvasva az egész egy szörnyű salátának tűnik, a gyakorlatban mégis harmonikusan működik. Továbbra is csak az ötletet szeretném nézni, nem azt, hogy melyik polcra lehet feltenni."

 

  1. Készül-e már a második kötet és várhatóan mikor fogják kiadni?

 

"Természetesen készül. Igyekszem vele ;)"

 

Köszönöm szépen, Martin Kay!

 

A képek forrása: https://www.facebook.com/martinkaywrites/

 

 

 

 

 

 

 

 

I. András magyar király és Kijevi Anasztázia (2. rész)

A 11.századi Európa volt az a történelmi tér és idő, ahol elviekben és sok esetben a gyakorlatban is bármi megtörténhetett (és meg is történt). Különösen igaz volt ez az uralkodókra, s méginkább az uralkodói sarjakra, hiszen az ő életük személyes és nyilvános eseményei (hol is lehetett a határ a kettő között?) határozták meg a legnagyobb mértékben egész dinsztiák, széles társadalmi rétegek és a hétköznapi ember életét is. I. András és Kijevi Anasztázia életében a mesébe illő egymásra találás után, a "te az enyém, én a tied, ásó, kapa, nagyharang válaszon el egymástul" után következett csak az a rész, amikor  királyfinak le kell győznie a sárkányt. És ez a királyfi le is győzte. De vajon hogyan is jutott el idáig?

András herceg az Árpád-házból és Kijevi Anasztázia hercegnő a Rurik-házból 1037-38 körül házasságot kötött egymással, majd kisvártatva megszületett első gyermekük, egy leány, Adelhaid. De lépjünk egyet vissza az esküvőhöz, mert bizonyos részletei a későbbekre nézve akár előjelként is értelmezhetőek, de legalábbis jelzésértékű érdekességként. Elsőként meg kell említnünk, a házasulandó felek helyzetét és Európában - az adott pillanatban és a későbbiekben - betöltött szerepét. Kijevi Anasztázia, mint az egyik legjelentősebb európai uralkodó dinasztia lánya joggal tarthatott számot egy hasonló státuszú kérőre. Nézzük, kik jöttek/ jöhettek (volna) szóba!

 

A kérők

Elsőként az egyébként is fennálló, szinte rokoni kapcsolat miatt (Ingegerd Olofsdotter, Anasztázia anyja svéd hercegnő volt, Kincses Olaf király lánya. Előbb őt, majd nővérét jegyezték el Olaf, norvég királlyal, de végül Asztrid, a törvénytelen nővér ment hozzá az uralkodóhoz. Olaf király fia volt I.Magnus.) I. Magnus, aki Norvégia és Dánia királya is volt egy ideig, s nem utolsó sorban Bölcs Jaroszláv udvarában élt.

Másodikként meg kell említenünk Harald Sigurdssont, a későbbi Keménykezű Harald, norvég királyt, aki szintén Jaroszláv udvarában élt, de Anasztázia nővérét, Kijevi Jelizavétát vette feleségül.

A harmadik jelölt a francia király, I.Henrik lehetett, aki végül Kijevi Annát, Anasztázia egyik húgát vette el.

Negyedikként számításba jöhetett volna Száműzött Eduárd, az angol trón örököse, aki végül Anasztázia másik húgának, Agátának kezét nyerte el.

jobbraanasztazia.jpg

Balról jobbra: Jelizavéta, Anna és Anasztázia Jaroszlavna

 

A fentiekből kitűnik, hogy Bölcs Jaroszláv valószínűleg nem véletlenül döntött így vagy úgy a gyermekei házasságait illetően. Feltehetőleg (legalább) kettős cél motiválta a dinasztikus kapcsolatok alakítása közben. Az egyik hogy köztudottan szerette a gyermekeit, tehát egyik lányát sem akarta rangján alul házasítani, és mint később látjuk, még a személyes vonzalmat is számításba vette. Másodsorban azonban meg kell jegyezni, hogy a választott trónörökösök és királyfik midegyike lekötelezettje volt Jaroszlávnak, s nem mellesleg jól ismerte is őket, hiszen mindannyian az ő udvarában (és az ő kenyerén) éltek. Természetesen más uralkodócsaládok trónörökösei és leszármazottai is lehettek potenciális kérők, hiszen a fejedelemség és a kiterjedt diszatikus kapcsolatok sok család számára vonzóak lehettek, emellett a fejedelemség nem állt szoros külpolitikai viszonyban a Német -római császársággal, ami további pozitívumot jelentett és egyben keretbe foglalta a Kijevi Rusz helyzetét.

 

 Amikor a politika és a személyes vonzalom találkozik

Miért döntött hát úgy Jaroszláv, hogy Anasztáziát Andráshoz adja feleségül? Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert András (aki magyarul inkább Endre a kereszténység felvétele után) nem egyedül érkezett Kijevbe. Vele tartott ugyanis a bátyja, Levente. Ráadásul nem András, hanem ő volt a három herceg közül az elsőszülött. Azonban Jaroszlávnak (csakúgy, mint annak idején Gézának) egy keresztény birodalom keresztény örököseire és szövetségeseire volt szüksége. És Levente nem volt és a későbbiekben sem lett keresztény. Levente herceg az ősi, Öregisten-hitet vallotta, varkoccsal és magyar viseletben járt. Jaroszláv, akit nem véletlenül neveztek Bölcsnek, ezt jól tudta, s azt is, hogy Levente politikai potenciálja ezáltal a kereszténység felé fordult Európa játszmáiban igen csekély. (Habár számos népcsoport és nemzet hordozta még saját, pogánynak mondott hitét ebben az időben, Európa nagy része már a kereszténység felé fordult.) Ezen a ponton meg kell emlékeznünk azonban arról is, hogy Jaroszláv birodalma a keleti és nem a nyugati kereszténység útját járta, ami azért (is) bír nagy jelentőséggel, mert külpolitikáját ezáltal nem a Német-római Császárság határozta meg elsősorban. (Bizánccal viszont egészen más volt a helyzet.) Többek között ennek is köszönhető, hogy Levente (és rajta kívül számos Tengri-hitű magyar és egyéb népcsoport, nemzet tagjai) egyáltalán helyet kaphatott Jaroszláv zömmel ortodox hitű udvarában. Vallási hovatartozása és ennek vonzatai azonban kirekesztették a fejedelem házassági- külpolitikai tervezetéből. Ott volt viszont András herceg, aki kezdetben inkább csak herceg volt, és csöppet sem András. Ezt a nevet ugyanis a kereszténység felvétele után nyerte el, valószínűleg "Andrej" formában, amely igen elterjedt volt akkoriban a Kijevi Rusz területén. Az ezt megelőző időszakban használt, valószínűleg pogány nevét nem ismerjük, de a források 1046-47 után Andrásként vagy Endreként hivatkoznak rá. De mikor is lett egy Árpád-házi, Tengri-hitű magyar hercegből keresztény, európai jelentőségű, lehetséges trónörökös és hogyan lett Rurik Anasztázia férje? A válasz egy fontos összefüggésre világít rá. András valószínűleg a házasság előfeltételeként teljesítette a kereszténység felvételét, de nem kizárt, hogy ezt megelőzően is fontolgatta a lépést, sőt, az is lehetséges, hogy nem csupán politikai okokból. A három herceg (Levente, András és Béla) ugyanis vallásos, csak éppen nem keresztény szellemben nevelkedett, azonban a kereszténység "szomszédságában". Ha tekintetbe vesszük, hogy I. István már a 980-990 évek körül meg lett keresztelve és hogy már Géza is fontosnak tartotta a kereszténység intézményét (legalábbis politika okokból biztosan), tehát nemcsak a népet igyekezett keresztény útra terelni, hanem a saját családjában is megkövetelte annak felvételét, akkor láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy sokak ellenálltak (elég csak Koppány vezérre gondolni, aki ugyan felvette a kereszténységet, de pogányokkal szövetkezett és pogánként élt), a kereszténység egyre nagyobb teret hódított magának. I. István folytatta apja törekvéseit és keresztény államot kívánt létrehozni. A vallások háborújának sarkallatos pontja volt, hogy mivel a magyarok nagy része a régi vallást gyakorolta és az ahhoz kapcsolódó ősi szokásokat követte, a kereszténység magyar földön inkább a külföldi illetőségű csoportokhoz volt köthető, azonban a magyar nagyurak többsége és maga az uralkodócsalád inkább utóbbiakhoz húzott. Ebben a környezetben tehát egy magyar herceg mindkét (sőt, ha külön kezeljük a keleti és nyugati kereszténységet, akkor három) vallás sajátosságait láthatta, tapasztalhatta, így hatással is lehettek rá nemcsak politia, hanem szellemi és lelki értelemben is. Az, hogy ez Andrásra , Bélára és Leventére mennyire különbözően hatott, valószínűleg politikai érzékük és szemléletük, valamint lelki alkatbeli különbözőségük számlájára írható. Ami biztos, hogy a három herceg közül egyedül Levente nem gyakorolta a kereszténységet, így európai és keresztény hecegnőt aligha kaphatott feleségül. (Valószínűleg ő is meg volt keresztelve, de nem nem keresztény módjára élt.)  Vallási hovatartozás szempontjából tehát András volt a megfelelő választás Jaroszláv számára. Azonban ez még kevés lett volna ahhoz, hogy Kijevi Anasztázia férje lehessen. Andrásnak azonban voltak egyéb előnyei és érdemei is. Elsőként, hogy Árpád-házi herceg volt, ami azt jelentette, hogy bármikor benyújthatja igényét a magyar trónra, s mint keresztény ember jelentős támogatásra tarthatott számot az egyház részéről. Másrészt magyar herceg volt, ami azzal járt együtt, hogy a regnáló Orseolo Péter ellenében a magyar főurak nagy része őt fogja támogatni egy esetleges hatalomátvétel során. Harmadrészt András hű volt Jaroszlávhoz, ami hosszútávú és jövedelmező politikai szövetséget jelentett a magyarokkal Jaroszláv számára. Mindezek, s az, hogy András többször is csatába indult a Kijevi Rusz érdekében arról adtak bizonyságot Jaroszláv számára, hogy András tökéletes lesz Anasztázia számára.

andras.jpg

I. András király

Egy másik szempontot is figyelembe vett azonban Jaroszláv, mégpedig azt, hogy (ha hihetünk a forrásoknak), András és Anasztázia érzelmileg is közel került egymáshoz. Semmi biztosat nem tudhatunk arról, hogy a vonzalom hogyan és mikor alakult ki közöttük, de az tény, hogy a két fiatal nagy népszerűségnek örvendett Jaroszláv udvarában, és nemcsak a származásuk miatt. Anasztázia állítólag magas, zöld szemű, vörös hajú nő volt,igazi szépség, András pedig magas, szikár, szöghajú (barna, egyenes szálú), sasorrú, aki a kor szokásainak és a körülményeknek megfelelően harcedzett, izmos férfi volt. Ellenükre tehát biztosan nem volt a házasság, bár András politikai érzékét és Anasztázia neveltetését tekintve az érdekházasság gyanúja is felmerül. Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert egyrészt Andrásnak volt egy természetes felesége (egy Marót nembéli nemes lány), másrészt volt már az egyház előtt is házas. Első felesége egy előkelő német leány volt, akitől két kislánya is született, de sem az asszonyról, sem a kislányokról nem tudunk többet. A természetes feleség (aki valószínűleg ráadásul pogány magyar volt) azonban a krónikák szerint vele volt kijevi tartózkodása idején is, és született tőle egy trövénytelen fia, György (a név szintén Kijevre utal Jurij formában), akit azonban (leginkább politikai okokból) sohasem ismert el örökösének. Azt tehát kijelenthetjük, hogy András életében a legfontosabb szerepet a politika játszotta, és Anasztázia pont "kapóra jött", hogy a vele kötött házasság megtámogassa hatalmi törekvéseit.

andras_es_anasztazia.jpg

I.András és Kijevi Anasztázia szobra

András ugyanis hatalomra vágyott, talán eleinte nem a magyar trónra, de mindenképpen jelentős politikai státuszra. Tudjuk, hogy kijevi tartózkodása idején Béla, a legfiatalabb herceg lengyel földön élt, s ott nemcsak politikai és katonai vonalon tüntette ki magát, de elnyerte Rixa (Richesa, Richeza) hercegnőnek, a fejdelem lányának kezét is. Ez azt jelentette, hogy Európa politikai térképén Béla már szerepelt, mint tényező, és az ajtók sorra nyíltak meg előtte. Ezt látva, András, akiről több korabeli krónikás is ambíciózus, eszes és törekvő (khm, akár törtető) emberként írt, könnyen beláthatta, hogy egy jó házasság nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ő is előrébb lépjen. Mivel András, Bélához hasonlóan, Jaroszláv előtt már bizonyította rátermettségét mind katoni szinten, mind jellemét és hűségét tekintve, Jaroszláv végül úgy irányította az eseményeket, hogy András és Anasztázia házasságot kössenek egymással.

 

Az esküvő

Az esküvőre valamikor 1037 és 1039 között került sor, és néhány fennmaradt részlet mondhatni előre vetítette a későbbi események alakulását.

11_szazadi_kijevihercegipar.jpg

Kijevi hercegi pár a 11.században

Természetesen Anasztázia menyasszonyként is követte a görög-keleti kereszténység és a Kijevi Rusz hagyományait, tehát ennek megfelelően zajlott a szertartás a Szent Szófia katedrálisban, ahol azonban a kijevi előkelőségeken kívül néhány magyar úr is megjelent.

levente.jpg

Koraközépkori magyar viselet

Közülük legfontosabbként ott volt Levente, aki tüntetőleg magyar maradt az esküvőn is. A feljegyzések szerint míg András a helyzethez igazodva igazi korabeli európai hercegnek öltözött, addig Levente, a gyökereit mindenek felett tisztelő fivér varkoccsal, pogány magyar viseletben jelent meg. Ennek a későbbiekben akkor volt jelentősége, amikor bebizonyosodott, hogy Levente nemcsak a külsőségekben, de belső meggyőződését tekintve is hajlíthatatlan...

A második "honfoglalás"

Az esküvő után Jaroszláv arról értesült, hogy István király meghalt, s egy idegen király (Orseolo Péter) ül  magyar trónon, aki már csak (itáliai) származása miatt sem szívesen látott vendég a magyaroknál, nemhogy királyként, de még nemes úrként sem.  Nem beszélve arról, hogy Magyarországot, mintegy ajándékként, hűbérbirtoknak ajánlotta fel a német-római császárnak... Ezzel a fordulattal, s azzal a járulékos tényezővel, hogy immáron egy fejedelmi hercegnő férje, András esélyei ugrásszerűen megnőttek, hogy egy komoly politikai, akár uralkodói karriert fusson be Európában. S ekkor Jaroszláv elkezdett terveket szövögetni, melyek értelmében András visszatér Magyarországra és elfoglalja ősei trónját, ugyanekkor neki (Jaroszlávnak) pedig erős politikai és katonai szövetségese lesz egy egyébként is szomszédos birodalom. Magyarországból ezután egyre több hír érkezett nemcsak a király ellenségeinek szervezkedéséről, de arról is, hogy az egyébként magyar (lehetett kun, de kazár, vagy egyéb ezekhez hasonló származású is) Sámuel Aba (az első magyar választott király, akinek megítélése nem egyöntetű, de Orseolo Péterrel és a császárral szemben többen támogatták a főurk közül is) sem nyerte el mindenki támogatását, így az országban felfordulás van, magyar magyar ellen megy, a német-római császár támad és egyre többen hívnák haza "Árpád véreit", a három magyar herceget. Mivel Béla lengyel földön élt, s már teljes értékű státusszal bírt ott, Levente pedig elhatárolta (?) magát a politikától, így András maradt az egyetlen Árpádfi (Vászolyfi inkább), aki potenciálisan Magyarország trónjára ülhetett. És valóban. Amikor Jaroszláv és András arról értesültek hogy mind a keresztény Gellért püspök, mind a pogány lázadó Vata a három idegenbe szakadt herceget támogatná a regnáló Orseoló Péter ellenében s ennek megerősítéseként magyar delegáció érkezett az udvarba, úgy döntöttek, hogy hadsereget szerveznek, s a hercegek visszahódítják a hazájukat.  Jaroszláv komoly segítséget nyújtott ekkor Andrásnak (és Leventének), hiszen ellátta pénzzel és sereggel, így András és Levente 1046-ban útnak indult Magyarország felé.

 

Mindeközben Anasztázia (és talán még valaki más is...)

A felfokozott politikai helyzet közepette 1040 körül Anasztázia gyermeket szült, egy kislányt, akit Adelheid-nek, vagy magyarosítva Adelájdának neveztek el. A kor szokásainak megfelelően ez igen népszerű (egyébként német eredetű) név volt, jelentése "nemes személy/alak". Azonban Andrásnak, mint már volt róla szó, volt egy másik gyermeke is, aki a Marót nembéli úrnőtől született, és akit a krónikák szerint Györgynek hívtak. Erről a gyermekről a nem sokat tudunk, de azt igen, hogy mind ő, mind az édesanyja ekkoriban szintén Kijevben tartózkodott, sőt, a gyermek születése az Anasztáziával kötött házasság körüli időkre tehető. Mivel András keresztény volt, így a világ előtt nem vállalhatta egy pogány asszonnyal való kapcsolatát hivatalosan (legalábbis, ha el akarta nyerni Anasztázia kezét és Jaroszláv jóindulatát), azonban a környezet, amiből származott, félig pogány volt, s ebbe beleférhetett a többnejűség intézményének elfogdása is... Emellett azt is tudjuk, hogy noha András valószínűleg vonzódott Anasztáziához, akkoriban is és később is rengeteg törvénytelen gyermek született királyoktól és királynéktól is. De András ekkor még csak herceg volt, sőt, a leánnyal való kapcsolata (ha ugyan véget ért bármikor is az életükben) az Anasztáziával való házasság előttre tehető. György létezését a Thuróczi-krónika említi csak, az azonban biztos, hogy a skót Drummond -család tőle származtatja magát, s az is valószínűnek látszik, hogy György fia, Móric még Magyarországon született, s csak ezután indult útnak Anglia és végül Skócia felé. Ez azt jelenti, hogy akár véget ért, akár nem András és a magyar úrnő kapcsolata, utóbbi visszatért Andrással (és Anasztáziával) Magyarországra. Ettől függetlenül András, valószínűleg poltitkai okokból, sosem ismerte el Györgyöt törvényes örököseként.

 

A "fele" királyság megszerzése

1046-ban tehát András és Levente visszatértek Magyarországra. Támogatóik között ott volt Bölcs Jaroszláv, a pogány magyar lázadó, Vata hívei és a kereszténység képviselője, Gellért püspök is. Ezen felül az országba való visszatérés során (ami akkoriban nem két óra volt) folyamatosan csatlakoztak hozzájuk pogány és keresztény vallásúak, s különböző népcsoportok (pl. besenyő), és politikai-társadalmi állású személyek és csapatok is. A két herceg visszatérése egy eszménnyé nőtte ki magát. De hogyan is lehetett az, hogy akik még tegnap halálos ellenségek voltak, ma szövetkeznek, s együtt vonulnak a fennálló hatalom ellen? Ebben szerepe volt Leventének és az ő elveinek, a regnáló király uralkodása megítélésének és András származásának és ügyes politikájának is. Szinte romantikusnak tekinthető a kép, amely így összeállt. A támogatók vallási és életmódbeli többfélesége annak volt köszönhető, hogy a pogányok a régi rend visszaállítását remélték, s ennek reményében Levente jelenléte erősítette őket. Itt felmerül a kérdés, hogy ők vajon kit akartak inkább királynak a két herceg közül... Akik erről az oldalról támogatták Andrást, nem kevesebbet kértek tőle, minthogy végül papokat és keresztényeket ölhessenek és visszakapják a régi hitük gyakorlásának lehetőségét. És András megígérte, hogy így lesz. A másik oldalon ott álltak a keresztények, akik a keresztény hit további terjesztését (ez sem volt kevésbé erőszakos), s egy új rend (adók, terhek, birtokok rendezése) felállítását remélték. Politikai és társadalmi állás szerint pedig mindenki a saját sorsának javulását látta abban, hogy újra magyar, Árpád-házi uralkodó kerül a trónra. 1045-46-ban a két herceg és támogatóik hatalmas serege végül legyőzte Péter királyt, azonban nem ő volt a csaták egyetlen áldozata. A Vata-féle felkelés és a csaták pogány résztvevői ugyanis a harcok során sorra rombolták a templomokat, és ölték a keresztényeket. Ekkor halt meg Gellért püspök  is. És...Levente is. Gellért püspököt a Vata- féle pogányok ölték meg, letaszították a Gellért-hegyről. Levente halála azonban máig tisztázatlan. Egyrészt elég valószínűnek tűnik, hogy egy betegség , sérülés utáni fertőzés vagy hasonló végzett vele. Másrészt azonban felmerül, hogy esetleg mégsem természetes halált halt. Az egyik feltevés szerint a rábízott pogány tömeg őt sem kímélte, hiszen Andrást támogatta, s ő keresztény király akart lenni, aki ekkoriban már kezdte érzékeltetni a tömeggel, hogy inkább a keresztények oldalára állna a pogányokkal szemben. A másik elmélet szerint azonban akár tulajdon fivére, András is intézhette úgy, hogy Levente ne lehessen zavaró tényező az új rend felállításakor, hiszen Levente pogány volt, de a legidősebb herceg... Ezek mellett természetesen előfordulhatott az is, hogy András "elrejtette" őt egy csendes udvrház mélyén, valahol az országban a zűrzavaros politikai események közepette, hiszen szoros testvéri kötelékben éltek és mindig is kitartottak egymás mellett.  Levente (?) testét dédapja, Taksony mellé temették, s mint később bebizonyosodott, vele a magyar történelem egy korszaka is sírba szállt.

andrewi.jpg

I. András koronázása

András végül 1046-ban lett király, mégpedig a néhány megmaradt püspök által akik a bizánci császár koronájával koronázták meg. Ennél a pontnál dőlt el végleg, hogy az ország általa is a keresztény Európa irányába lép egyet, s hogy a pogány hitnek vesznie kell. Amint hatalma kissé megszilárdulni látszott, hazahívta Bélát (neki adta a Nyitrai dukátust) és ezzel együtt kinyilatkoztatta, hogy eztán nem pogány, hanem keresztény királyságot kíván uralni. S ezzel az ország életében és András király magánéletében egy új korszak kezdődött el...

 

 

Forrás:

Hogyan éltek elődeink? Fejezetek a magyar művelődéstörténetből Szerk.: Hanák Péter, Bp., 1980.

Királyok könyve Bp., 1995.

Kristó Gyula- MakkFerenc: Az Árpád-házi uralkodók Bp., 1988.

Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt I.köt. bp., 1899.

 Az Árpád-ház asszonyai I.köt. Szerk.: Gottesmann Péter Bp.,Duna International Kiadó Kft.

 

A képek forrása: Pinterest

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I. András magyar király és Kijevi Anasztázia (1.rész)

Létezik a magyar történelemnek egy(?) olyan korszaka, amely sokkal inkább hasonlít egy (a mai kor embere számára) tündérmesére, mint a valóságra. Pedig volt idő, hogy a három királyfi valóban útnak indult szerencsét próbálni, s egyikük (a másikuk is) elnyerte egy szépséges királykisasszony kezét. Voltak itt próbatételek, segítők, ármánykodók, megannyi vér és veszély, "te az enyém, én a tied, ásó, kapa, nagyharang". Csakhogy ebben a mesében mindez a valóság volt...

Tovább