.

.


Grecsó Krisztián:Vera

2019. március 27. - Pálóczy Erzsébet

grecso_vera.jpg

 

A Vera című regény alapvetően egy tíz éves kislány útkereséséről, első szerelméről és felnőtté válásának első, botladozó, túl korai és túl nehéz lépéseiről szól. Beavatás-történet, remek korrajz és ki tudja, még mi.  Leginkább - MI. Szól az őszinteségről, a félelemről, a bátorságról,  hazugságról, a titkokról, szorongásról arról, hogy kik vagyunk és arról is, hogy kik nem vagyunk. Meg a többiről, amiről általában senki nem beszél...

Grecsó Krisztián összes könyvének megjelenése kisebb (vagy inkább nagyobb) szenzáció, és nem, nemcsak a kiváló PR és marketing miatt. Hanem mert valódi értéke és tartalma van annak, ami ír. És nem hazudik. Egyetlen szóval sem, soha. Ahogyan valójában (legalábbis kezdetben) Vera sem.

A történet onnan indul, hogy Vera, egy átlagos (?) kislány belecsöppen egy átlagosnak éppen nem mondható (?) családi összejövetelbe, ahol a legjobb barátnőjétől kezdve az édesanyjáig tablószerűen mindenki jelen van, aki Vera életének állandó részese. Az olvasó már a regény e kezdő jelenetben megérzi, hogy itt valami nagyon nincs a rendjén. A történet végére pedig kiderül, hogy valójában soha nem is volt semmi, nemhogy a rendjén, de még úgy sem, ahogyan azt mindenki mondta, vagy legalább hitte. Az események filmszerűen pörögnek.

A kezdő és a végpont között eltelt időben pedig Grecsó Krisztián szinte mérnöki pontosságú rajzot készít olyan dolgokról, amikről nem szokás és/vagy nem lehet beszélni. Nem nagy dolgok ezek. Csak olyan mindennapiak (ahogyan valójában a történések és a szereplők reakciói is), mint a honvágy, a sehová sem tartozás érzése, a családi kapcsolatok  és az igazi barátságok végletessége és végzetessége, a hasonlóságok és különbségek, vagy a dolgok változó, de állandó egymásutánisága. De ezekről senki nem beszél. Mindenki tud róluk és senki nem mondja ki. Sem azt, hogy van, akit örökbe fogadtak, és ez akkor is meghatározza a sorsát, ha nem árulják el neki. Sem azt, hogy a szorongás néha letaglóz, de nem tarkó, hanem szívtájékon üt, és mindenkinek mindenre van egy hazugsága válaszul. Sem azt, hogy a gyermekkor néha észrevétlenül, egy szempillantás alatt ér véget, és az annyira várt felnőttkor azzal telik majd, hogy a felnőtt a szépséges, biztonságos, tudatlan gyermekkort siratja, amikor olyan volt még,

mint azon a régi fotográfián, amikor még boldog volt és naiv.

Sem azt, hogy az ember a származása ellen akkor sem tehet semmit, ha inkább belehal, és hogy néha pont a saját családjában van a leginkább egyedül. Ahogyan azt sem, hogy egy gyermek nem akkor kezd felnőni, amikor annak látható jelei lesznek, hanem akkor, amikor ő látja meg az addig csak homályos jeleit - az életnek... Vagy akkor, amikor megtanul elég gyáva és elég bátor lenni. Senki nem mondja el azt sem, hogy valamit el nem mondani nagyobb bűn, mint hazudni róla, és hogy mindig van valaki, akinek ez az életébe kerül. Vagy azt, hogy van,

Csak az az ijesztő, hogy olyan nagyot csattan a keze az arcán, de egy csöppet sem fáj.

Véletlenek és tragédiák, és egy tízéves őszinte, tisztán (ön)tudatlan felfedezései kellenek hozzá, hogy legalább egy részük napvilágra kerüljön. Legalábbis a regényben. És így, ha lehet, az igazság még annál is fájdalmasabb, mint egyébként lett volna.

Neked a mamád nem is a mamád!

Grecsó Krisztián regénye nagyon érzékenyen és nagyon finoman ábrázolja ezt a plusz súlyt. Nem dobja az olvasó arcába és nem villogtatja hatásvadász módon. Csak megsejteti, csak éppenhogy láthatóvá teszi. A dramaturgiai eszközök szintén nagyszerűek és elegánsak, hiszen ezeket az igazságokat a maguk pőre valójában a lehető legártatlanabb szereplők mondják ki, sokszor nem is pontosan értve azokat, csak épp a szavak és indulatok szintjén. Csakhogy amint kimondják őket, máris részesei és elszenvedői lesznek, mert valahogy, ha nem is úgy, mint a valódi "bűnösök", érteni kezdik őket.

Egy könyv akkor válik népszerűvé, amikor a története által sokan érintettnek érzik magukat. A Vera ezért (is) sikeres. Mert a Vera által bizony mind érintettek vagyunk. Én vagyok Vera, te vagy Vera.  Nem, nemcsak azok, akik éltek a '80-as években, vagy éltek Szegeden, hanem mindannyian. De az összes többi karaktert is ismerjük. Se nem jók, se nem rosszak, de valódiak és élők mind a maguk esendő, mindennapi és eleve elrendelt módján.

Vera "a mi jobbik énünk". Nem azért, mert a dolgok elhallgatása megnyomorít, és nem is azért, mert Vera szenved a barátság és az első szerelem érzéseitől (és minden mástól, ami a felnőtté válás útján várja), vagy mert Vera egyetlen mondattól válik nagylányból kisfelnőtté. Hanem mert Vera félelmei, örömei, szorongásai, sikerei és tragédiái mind a mieink.

És mert

Minden mindig volt már egyszer. És még lesz is.

Grecsó Krisztián: Vera
Magvető Kiadó
Oldalak száma:
336 oldal
Kiadás éve:
2019

Fülszöveg:

Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?

Grecsó Krisztián új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz.

süti beállítások módosítása