Marlenka 72 éves, van 3 gyermeke és egy félig elfeledett, félig titkolt múltja, ami a nyilasok uralma alatt fordult arccal a földnek. Szereti a nárciszokat és szimbiózisban él a nárcisztikus emberekkel. Marlenka a saját nevére sem emlékszik, mert azt is elhazudták előle és érte. Marlenka gyermekei a múlt sebeit hordozzák, az ősök traumáit. A kollektív borzalom mélységes rettegését és kínjait és az elegáns, polgári, magántragédiákat. Marlenka mégis a kiút felé halad, mert nagyon akar élni. Marlenka előbb szétszaggat darabokra, átstrukturál, lefejti a fölösleget, majd újra összerak.
Nehéz bármit is mondani egy olyan könyvről, ami ennyi fájdalmat fogalmaz meg néhány oldalban. "HOGY LEHETNEK ENNYIRE SZÜRKÉK EZEK A FALAK?" Van az ún. "civilizált" világnak egy időszaka, amikor emberszörnyek teremtettek groteszk emberroncsokat. Nemcsak bombákkal, nemcsak központi fegyverekkel. Hanem fog-és körömtépéssel, ütlegekkel, apró szúrásokkal a köröm alá, nemi erőszakkal, fogkiveréssel. Az emberszörnyek elvették a gyermeket, ledobták az erkélyről a mozgássérültet, eltörték a zenész ujjakat és égő tort ültek a hangszerek és könyvek fölött, mert azok más nyelven íródtak. Vagy csak úgy. Anyák és apák nyomorodtak meg, és gyermekektől vették el a szüleiket, az életüket, a nevüket...
Mások nem voltak ennyire közönségesek, sokkal kifinomultabban nyomorítottak. Nem égő cigarettacsikkel a karon, hanem elszeretéssel, nemszeretéssel, önzéssel, gyávasággal.
@finypetra regénye erről is szól. Meg arról, amitől mégis ember marad az ember. Nem szörny. Nem roncs. Hanem élet, küzdés, méltóság. Láthatatlan kutyák simogatása, légszomj, rémálmok, kötelező napi álmodás jelzik generációkkal távolabb is ennek a méltóságnak a keresését. A folyamatot, amibe nem és mégsem halunk bele.
Az őseink bennünk élnek, és az epigenetikus örökségünk meghatároz minket. Fáj nekünk, ha emlékezünk és az is, ha nem, csak az csendben fáj. Minden, ami történt, egy egész világot traumatizált.
Ahogyan a csendes, egyéni tragédiák is az egyéni életeket
De létezik a feloldás, néha még a feloldozás is.
@finypetra csodalatosan és nagyon nyersen ír erről, de a mondatai így is lágyak és lírai szépségűek. Olvassátok a Marlenkát!