Egyre többször hallom, hogy "a történelmi regények csak a történelem rajongói és a történelmet tanulók számára érdekesek, hiszen azok " úgyis csak a csatákról szólnak".

Pedig dehogy.

Inkább úgy látom, hogy igen kevés platformon van lehetőségük ezeknek a regényeknek szélesebb közönség előtt bemutatkozni.
Az irodalom mostohagyermekeiként az insta profilokon nem divatosak, a facebookon inkább tematikus csoportokban szerepelnek, és az általános vélekedés szerint a történelmi regények egysíkú, klisés szereplőkkel tűzdelt, csatajelenetektől hangos írások csupán, alacsony szépirodalmi értékkel bírnak és kevés lélektani vagy történeti szálat mozgatnak. Így aztán sokan le sem veszik őket a polcról...

Pedig ez nem igaz!

Az elkövetkezendőkben bemutatok néhány igazán kiváló, szépirodalmi igényességgel megírt, igaz történeten alapuló, regényt, amelyekben a történelem ugyan nagyon fontos elem, ám ugyanolyan élvezetes maga a történet is, a karakterek is, hiszen emberekről szóló írások ezek, és mint tudjuk, az emberek nem változnak, csak a díszlet körülöttük...Nem is szólva arról, hogy egy- egy regény már önmagában a csodás nyelvezete miatt is érdemes az olvasásra.

Elsőként álljon itt az egyik személyes kedvencem: Batka Zoltántól a Vata fia!

A regényről

Pogánylázadás, kereszténység, szerrlem, becsület, barátság, emberség, szenvedés és igazságkeresés...
Maga a regény I. Béla (11. század) idején játszódik, és a keresztények és pogányok utolsó nagy összecsapásának történetét mutatja be.
Batka Zoltán azonban nemcsak történelmi regényíró, hanem nagybetűs ÍRÓ is. A szereplői élnek és fejlődnek, mindnek saját motivációja és célja van. Személyes történetük nagyon is a mai kor emberének történeteire rezonál.

A történet

A két főszereplő, Adelardó, a keresztény szerzetes, és Vata fia, János, a pogány (másban hívő) törzsfő elképesztő lelki mélységekig jutó párbeszéde, kettejük párhuzamos története adja a regény magvát. Mert miközben odakint zajlik a történelem, a lelkekben és testekben zajlik az élet. Éppen úgy, ahogyan ma is.